Volt pofánk rákérdezni - (Nem is olyan) Balszerencsés "aranyifjak"

A budapesti Balszerencse zenekar még nem töltötte be a 3. életévét, de gyakran kiadott EP-ik, a viszonylag sok koncertjük és az azokon mutatott teljesítményük alapján minden esélyük megvan a növekvő ismertségre.
A kevés nézős koncertekről való gondolataikat pedig figyelmébe ajánlanám minden zenésznek. A kérdéseinkre Ábel a csapat frontembere válaszolt.


Kolera: Na akkor kezdjük a legelején...honnan jött az ötlet, hogy zenekart alakítsatok, mesélnél valamit a korai időkről? Nem egy tinédzser kezdő csapatról van szó, hol játszottatok korábban és zenéltek-e esetleg ezen kívül más bandákban is? 

Ábel: A zenekar megalakításának ötlete kb. 2009.-re nyúlik vissza, akkor beszéltük először Atával (a dobosunk), hogy jó lenne csinálni egy zenekart pusztán a móka kedvéért, de ez ekkor még csak a kósza ötlet szintjén merült fel. Később ismerkedtünk meg Szauval (az egyik gitáros), aki még ezt megelőzően 15 évvel játszott utoljára olyan neves formációkban, mint a Lángoló buszmegálló, Kereszttűz és hasonlók. A gitárját úgy kellett visszaszereznie, mert évekkel azelőtt lenyúlták a haverjai és használták a tudta nélkül… J 2010 vége felé beszéltük meg végül hárman konkrétan, hogy alakítunk egy zenekart, csak a kezdeti nehézségek - mondjuk, hogy úgy basszusoztam, hogy még nem fogtam azelőtt basszusgitárt a kezemben – miatt elhúzódott az „érdemi munka” megkezdése, így a tényleges alakulásunkat 2011 májusára tesszük. Röviddel ezután kiegészültünk Csabival (Ata gyerekkori barátja és zenésztársa a Porcus nevű zenekarukból; a másik gitárosunk), aztán jött Tamás a Static Age-ből, és mindenki megkönnyebbülésére átvette tőlem a basszust. Ő viszont tényleg nagyon jó zenész, és mindenben sokat segített nekünk, illetve segít jelenleg is, de csak a háttérből, mert egy kicsit pihenni szeretett volna a zenélést illetően. Az ő helyére jött zenekarunk korábbi barátja, Dénes, akinek szintén volt egy kicsi zenei múltja, csak nem basszusgitárosként, viszont ő nagyon lelkesen, sokat gyakorol a hangszerén. Jelenleg a Balszerencse mellett kettőnknek van futó projektje a zenekarból: a Csabinak a Skizodroid nevű formáció, míg nekem a Pango Alkesz, de természetesen bőven sikerül összeegyeztetni ezeket mindkettőnknek, így nincsenek ebből feszültségek, sőt jó tapasztalatszerzés az egész.



Kolera: Szépen alakul a diszkográfiátok, úgy látom, hogy inkább gyakrabban adtok ki kevesebb számot, minthogy kivárnátok, míg összegyűlik egy teljes lemezre való anyag. Vegyük sorba az eddigi EP-ket (a koncertet is), hol vettétek fel, milyen élmények fűződnek hozzájuk, hogyan fogadta a közönségetek, miért kap helyet viszonylag sok feldolgozás és miért pont ezek?

Ábel: Akkor vegyük sorra. Az első a Független Dallamok című darab. Ez az első próbahelyünkön született egy térmikrofonnal, 6000 Ft.-ból. Ennek a próbahelynek az elvesztése (be kellett zárnia sajnos anyagi okokból) azóta is fájdalommal tölt el minket, mivel sok nagyszerű emlék köthető ehhez a helyhez, meg egyáltalán az indulásunkhoz. Családias volt ott a hangulat, gyakorlatilag minden próba a végén egy-egy spontán buliba torkollt, sok zenével, sörrel, meg S-budget vörösborral. Erről még egy számot is írtunk félig, de aztán nem lett teljes a kép, biztos a két utóbbi miatt... Az album címét a Csabi találta ki, ez volt a próbahely neve is, úgyhogy az előbbiek miatt a cím értelme kettős. Az volt a lényeg, hogy legyen egy olyan anyagunk, amire rá tudjuk mondani, hogy ez a zenénk, ezt csináljuk mi együtt, még ha feldolgozás is jórészt, meg rossz a minősége, de az érzés, és a lelkesedésünk volt a lényeg. A második a White Party című koncertfelvétel, ennek az apropója is hasonló volt: legyen már egy ilyesmink…és lett. Ráadásul olyan, amin már több saját dal van, meg akkoriban a koncertjeink hangulata szinte kivétel nélkül remek volt, ez is adta a gondolat magvát. Ezt követte az első igazán – már amennyire tőlünk telik – normális hangzású anyagunk, az A oldal. A számokat a Fregath Music-ban, a próbahelyünkön vettük fel, ahol hál’ égnek annak ellenére elég profi körülmények vannak, hogy a próbaterem van felvételkor megfelelően átalakítva, viszont a profizmusról mi sem tanúskodik jobban mint, hogy a mi anyagunkat is alkalmassá tette arra, hogy ki lehessen hallani az éneket, a gitárokat és a dobot, és ezeknek egy viszonylagos összhangját. Felvenni egy igazi egész napos élmény volt, fárasztó, de ugyanakkor kellemes emlék is, és külön köszönet a Fregath-ból Atesznak, és Cucunak, akik úgy álltak hozzánk, mintha profi zenészekkel stúdióznának, semmi flegmázás, hanem odafigyelés, pontosság, és normális kritikai hang. A számokat az A oldalra a már meglévő saját dalok közül válogattuk demokratikusan, amelyik 3 legtöbb szavazatot kapta, azok kerültek rá. A borító Ata ötlete és műve. Ezzel az anyaggal aztán ha úgy adódik, házalunk azóta is, mivel mindközül ez a leghallgathatóbb, illetve most már hozzárakhatjuk az Aranyifjút is. 

 A dalokat a közönség alapvetően jól fogadta és fogadja, bár még nem hallottak bennünket azért annyian, hogy ebből egy reprezentativitás megmutatkozna, úgyhogy reméljük, hogy akinek eddig tetszettünk, annak az újabb számaink sem tűnnek melléfogásnak, és új emberek is megszeretnek bennünket. Érdekes, hogy néha nem az lesz az úgymond „közönségkedvenc” amiről mi azt gondolnánk, bár ez helyszínenként, meg közönségenként is változik, meg van, hogy ilyen-olyan okból egy-egy szám kikopik a repertoárból még ilyen keskeny spektrum esetén is.

Alapvető célunk saját dalok létrehozása, ez látszik is szerintem abból, ahogy a koncertrepertoárunk változik, de a feldolgozások két okból is fontosak. A próbán, meg a dalok megírásakor egyrészt ötletet lehet meríteni egy másik számból, akár némi átszerkesztéssel, akár dallamvilágát vagy bármi mást illetően, és így létrejön egy félig-meddig saját szám egy feldolgozás alapján. Ezt a technikát nevezte egyszer az Ata olyannak, hogy „ha elfogy az ihlet, ez visszavezethet minket a számírásba”. Az ember amilyen zenét hallgat, olyan ötletei is támadnak. Tudatosan vagy kevésbé tudatosan ezt sokan így csinálják ismertebb, vagy kevésbé ismert számokkal, csak esetleg jobban el akarják vagy tudják rejteni ezt az alkalmazott technikát. A másik lényege a feldolgozásoknak, hogy a koncerteken játszva őket jobban felfigyelhet ránk az, aki nem a Balszerencse miatt jött el, sőt igazából nem is érdekeljük elsőre. Neki hiába játszunk el csak saját számokat, nem ismeri őket, nem tudja a szöveget, nem mozdul meg úgy még egy jobban sikerült saját performanszra sem, viszont ha általa is ismert szövegű és dallamú számot játszunk el jobban, akkor arra mozog, énekel, esetleg pogózik, jól érzi magát, és egy következő koncerten idővel talán arra is kíváncsi lesz, hogy milyen a saját zenéje a Balszerencsének. Ha az embernek tetszik egy zene, és a szövegét is ismeri, az komfortérzetet ad a közönség soraiban, és ez esetleg a feldolgozott daltól kiindulva átcsaphat a Balszerencse szövegeinek ismeretébe, és a pozitív koncertélményekbe. Arról már nem is beszélek, hogy a feldolgozások által egy zenekart jobban be is tud azonosítani a közönség, milyen számokat és zenét szeretnek, milyen nézeteket képviselnek, mi várható tőlük stb.



Kolera: Volt szó már elég régen arról, hogy megjelenik egy 4 dalt tartalmazó EP "Fiatal vagy" címmel. Miért késik ilyen sokat, mikor jelenik meg, milyen számok lesznek rajta?

Ábel: Ez a dolog mára megoldódott: az anyag megjelent. A késés oka nagyon prózai: először a felvételek egy – két pontján kellett változtatni, újrakeverni stb., aztán a borítóval kapcsolatban voltak különböző elképzelések (mármint itt nem eltérő elképzelésekről van szó, hanem a különböző ötletek megvalósíthatósága csúszott kicsit). Végül Ata csinálta meg a saját ötletét, ahogy az A-oldalnál is, ehhez a borítóhoz viszont jobban illett az Aranyifjú c. számunk (végül is ez ihlette), így a cím más lett, de a tartalom ugyanaz. Mondjuk utólag rájöttünk, hogy egy módosítás továbbra sem ártott volna, de majd idővel igyekszünk kiküszöbölni ezt a hibát is…  



Kolera: Nem titkoljátok, hogy a hatásaitok között van a Hétköznapi Csalódások zenekar, én sok dalnál azt érzem, hogy olyanok, mintha mondjuk 93-as kiadatlan PICSA szerzemények lennének. Ezt fel lehet fogni dicséretnek, másrészt kritika is. Mi erről a véleményed? Sokan szóvá teszik, hogy ennyire hasonlít a hangotok? Mutattad már nekik a dalokat?

Ábel: Igen, konkrétan ezt a 93-as PICSA-féle dolgot tényleg nem először halljuk J. Egyfelől sem én, sem a zenekarból többen nem titkoljuk a Hétköznapi Csalódásokhoz való kötődésünket, mint ahogy vélhetően ebben a műfajban az elmúlt két generáció nagy része sem titkolhatja. Azért is játszunk több PICSA-feldolgozást, mert az az egyik közös nevező, de mindannyiunkat értek és érnek más hatások is, amik szintén megjelennek a zenénkben. A Csabi például egy általam csak metálosnak nevezett vonalat preferál (bár ezért a leegyszerűsítésért biztos kapok tőle), Ata meg a tág stíluson belül is abszolút mindenevő, és él-hal mondjuk a Ramones-ért, ha pedig csak rajtam múlna, az utóbbi időben szinte kizárólag streetpunkból, meg oi-os dalokból állna a Balszerencse repertoárja stb. Ezek a hatások szerintem mind érződnek valamelyest, nem csak a feldolgozásokban, hanem a saját számokban is, és ez rendjén is van.

Ugyanez a helyzet az énekhangok hasonlóságával kapcsolatban. Soha keményebb kritikával ne illessenek, minthogy a Balszerencse zenéje idézi a színtér egyik meghatározó zenekarának korai felvételeit, vagy az énekhangom a PICSA frontemberének hangját, mivel a PICSA jó zenekar, a Megyeri Feri pedig jó frontember! Tribute banda mi nem szeretnénk lenni, majmolni én nem szeretném a Megyeri Ferit, de ezek a hatások tagadhatatlanok, és így az attitűdben is lehet párhuzam. Ha mondjuk nekem megjegyzik az ének, esetleg a színpadi jelenlét hasonlóságát, az az előbbiek miatt valahol büszkeséggel tölt el, de azt igyekszünk minden erőnkkel elkerülni, hogy a Balszerencse egy rossz, korai „PICSA-klón”, én meg egy rossz, korai „Feri-klón” legyek, mindenkinek magát kell, hogy adja a színpadon, bár nyilván az ember az évek alatt tanult viselkedést is elsajátít, ha ugyanannak az együttesnek sok koncertjére jár. Az viszont megint mesterkélt és esetlen, ha az ember direkt nagyon odafigyel a mozdulataira, hogy ne hasonlítson senkire.

Még nem mutattuk nekik a dalokat, ez szerintem csak úgy, minden apropó nélkül tolakodás lenne. Ha egyszer úgy adódik a helyzet, akkor sor kerülhet rá, de maradjunk annyiban, hogy én jobban tudom, hogy kicsoda a Megyeri Feri ebben a zenében, mint ahogy ő tudja, hogy én ki vagyok. Ha találkozunk rendezvényeken, akkor – mivel leginkább csak látásból ismer - legtöbbször mondjuk kb. kezet fogunk és ennyi, szóval nem kezdeném azzal, hogy „van egy zenekarunk és szeretném, ha elmondanád a véleményed róla, mert példaképeink is vagytok” stb. Valószínűleg éppen elegen vannak, akik így látatlanban, némileg ismeretlenül ezt teszik, és szerintem ez annyira nem veszi jól ki magát. Ha egyszer elbeszélgetnék mondjuk hosszabban velük, és ez szóba kerülne, akkor viszont biztos említeném, megmutatnám, kikérném a véleményüket, tanácsaikat, és meg is fogadnám, mint ahogy ez egy-két ismertebb zenekar tagjaival már így is volt, de ehhez kell egy megfelelő szituáció. 

Kolera: A szövegeiteket szintén nevezhetjük hagyományosnak vagy éppen helyenként sablonosnak. Milyen szempontok szerint írjátok őket?

Ábel: Na ez a kijelentés már keményebben kritikus, de esetenként talán van némi alapja. Bőven van hová fejlődnünk mind zeneileg, mind szövegírás terén, és próbálunk is fejlődni, viszont a zene egésze nem meghatározható, hogy mi miatt működik, vagy mi miatt nem. Vannak zenekarok - direkt nem mondok példát - hogy egyszerre tényleg nagyon ötletes a zenéjük és a szövegeik is, és mégsem tudnak olyan sikert elérni a műfajon belül, mint a sablonosabb panelekkel operáló más formáció.

Nincsenek külön szempontjaink, ha jön valami, megpróbáljuk megcsinálni, és nem szemérmeskedünk, megbeszéljük még az utólag legrosszabbnak tűnő ötleteket is. Mindenki beleszólhat a konstrukcióba, ezért néha vannak viták is, de aztán kompromisszumot kötünk, és egy irányba húzunk. Volt olyan is, hogy valamit megcsináltunk, aztán következő próbán valamelyikünk jelezte, hogy szerinte mégse lett olyan jó a dolog, és utána kidobtuk a számot. Elfogadtuk azt, hogy nem mindig az lesz a kedvenc, amit az egyik tag annak gondol. 



Kolera:Olvastam egy vicces sztorit a PICSA-féle Blitzkrieg Bop feldolgozásotok Youtube-os viszontagságairól. Elmesélnéd ezt részletesebben?

Ábel: Egyszerűen csak annyiról volt szó, hogy felraktuk a dalokat a Független Dallamokról a youtube-ra, és röviddel azután, hogy azon örömködtünk, hogy végre – ha szar minőségben is – de hallgathatók vagyunk a legnagyobb videómegosztón, kaptunk egy üzenetet, hogy olyan tartalom lehet ezen a videón, amelynek szerzői joga a Warner tulajdonát képezi. Bár az üzenet csak egy generált levélnek tűnt, de írták: semmi további dolgunk nincs a videóval, viszont a Warner szerzői jogi igényt támaszthat velünk szemben stb. Mindez azért is volt kellemetlen, mert azon az albumon két dal kivételével ugye nem nagyon volt semmi, ami saját lenne… meg az egésznek - annak ellenére, hogy valószínűleg a rendszer nap mint nap ezrével generál ilyen leveleket – olyan „nagy testvér figyel téged” hangulata volt. Aztán megnéztük, hogy a feldolgozásainkban mi a különböző, és éles ésszel rájöttünk, hogy ez az egy szám szerepel a youtube-on az eredeti címével, ezért is lett belőle Villámháború hopp. Szóval szemtelenül fifikásak voltunk, nem lettem volna az imperialista világuralom helyében azokban a napokban…



Kolera: Elég sokat koncerteztek, melyek a kedvenc helyeitek, vannak baráti zenekarok, akikkel szerettek együtt játszani? Vidéken is koncerteztetek már? Vannak olyan városok, ahol szívesen fellépnétek, vagy esetleg Pesten nagyobb fesztiválok? 

Ábel: Hogyne, sőt egyszer volt, hogy ugyanazon a napon két helyen is felléptünk… igazi haknizenekarrá váltunk aznapra. J Eleinte sokáig a Rocktogonban volt az összes fellépésünk, azt emiatt szeretjük, bár ez - különösen Budapesten - nem túl egészséges, mert aki nem járt mondjuk oda, nem is látott bennünket. A Trafik Klubban mindig nagyon jó a légkör - bár ez inkább talán az oda koncerteket szervező Gege (a 36 óra pogón szintén fellépő Pavlichenko énekese), és az oda szerveződő társaság dicsérete volt – meg itt a hangosítás minőségét is ki kell emelni. Egyszer, szintén a Gege szervezésében voltunk a Soroksári úton a Showbarlangban, az is tetszett, jó buli volt. De a Filter Klubban, az R33-ban, meg a sajnos bezárt Szabad az Á-ban is korrektek.

Eddig Budapesten kívül fellépőként kétszer voltunk, mindkétszer Székesfehérváron a Pucokban, ezek hatalmas élmények voltak, bár nem kis mértékben annak is köszönhetően, hogy a Fegyelmező Részleg, az Utolsó Alkalom, a Belfegoi, és hasonló nevek előtt szerepelhettünk. Sajnos ennek a helynek is be kellett zárni, pedig egy igazi vidéki fellegvár volt. Szívesen mennénk bárhová az országban, mivel mindenhol kicsit más az atmoszféra, és mindig érdekes volt ebbe a közönség soraiban is belekóstolni. A magam részéről voltam már így Gödöllőn és Érden át (hogy mondjuk Balatonszepezdet ne is említsük) Pécstől Kaposvárig több helyen, teljesen más élmény mindegyik. A szabadtéri nyári fesztiválokat viszont valamiért nem annyira kedvelem. Talán az a baj velük, hogy több ember sok helyről érkezik, és így pont elvész a város sajátos hangulata, és a nagy forgatagban a helyiekkel is kevésbé érintkezik az ember. Nekem van pár éve egy szorosabb kötődésem Nagykanizsához, ezért én arrafelé is szeretném majd megmutatni magunkat, de tényleg mindenhol jó lenne bemutatkozni, márciusban megyünk például Bakonycsernyére, azt nagyon várjuk már.

A velünk együtt fellépő zenekarokkal kapcsolatban hasonló a helyzet. Először szorosabb barátságba kerültünk a Static Age nevű zenekarral, akik társaságában többek közt az első fellépésünk is volt. Ez a kapcsolat innentől adott nekünk számtalan közös koncertet, haverságot, és az ő basszerosukat, Tamást, aki tehát kivéve a kezemből a basszusgitárt a Balszerencse máig egyetlen olyan tagja volt, aki tényleg igazán értett a hangszeréhezJ, és jelenleg is tiszteletbeli tag nálunk. Sajnos, most ők viszont éppen nem léteznek. Aztán azzal, hogy mondjuk én beléptem a Pango Alkeszbe is, velük is volt már pár közös buli, így őket is azok közé sorolhatjuk, akikkel szívesen játszunk együtt, de igazából akikkel eddig felléptünk, majdnem mindenkivel megtaláltuk a közös hangot (talán mondjuk egy-két zenekarral nem annyira, de hát ez van, tényleg nem ez volt a jellemző). Külön öröm, hogy olyan formációk is szerepelnek ezek között a nagyon pozitív együtt bulizós élmények között, mint a már név szerint fent említett ismertebb zenekarok, akikkel kapcsolatban viszont nagyon jó tapasztalataink vannak egyáltalán a koncertezés és az építő jellegű észrevételek terén is.    



Kolera: Sok kevésbé ismert zenekar koncertjére eljutottam az utóbbi időben Pesten, siralmas milyen kevés fiatalt látni. Ez benneteket is érint, vagy a haveri körön kívül is sokan járnak a koncertjeitekre? Ha igen, mi lehet az oka szerinted?

Ábel: Játszottunk egyszer – kétszer egész sok ember előtt, meg kb. két ember előtt is; haveri körben, meg teljesen idegen környezetben is. A legelső alkalommal például egészen elképesztő, de tényleg 120 ember volt kíváncsi ránk, de azok persze mind haverok voltak, ismeretlen jóformán egy sem. Aztán lassan jó néhányan ki is koptak ebből a koncertre járó haveri körből, de ez természetes, csak haverokból nem lesz állandó közönség. Sajnos tényleg gyakori, hogy kevesen vannak egy-egy bulin, de azt is meg kell tanulni kezelni, sőt ha egy koncerten kevesen vannak, pláne nem akarják azt érezni, hogy emiatt szar a fellépő hangulata, akkor megette a fene az egészet. Persze a legnagyobb élmény – ez viszont általában csak nagyobb bandák előtti fellépéseken lehetséges -, ha nagyobb tömeg előtt játszik az ember, és ott idegeneket tud megnyerni magának, de úgy állunk hozzá, hogy a zenekaron múlik az, hogy milyen a koncert, nem a közönségen. Igyekszünk csinálni a hangulatot, és nem finnyáskodni, hogy nincsenek annyian, mert akkor legközelebb még kevesebben lesznek kíváncsiak ránk, míg egyébként meg lehet az esély ennek az ellenkezőjére. Mindenfajta élményt meg kell tapasztalni. Meg egyébként is a közönségtoborzás a szervező, a hely üzemeltetője, meg a zenekar közös érdeke és felelőssége. Kevesen járnak elöl jó példával, de azért szerencsére akad ilyen is, ebből kellene minél több!

Kolera: Honnan jött az ötlet hogy fellépjetek a 36 óra pogó fesztiválon, voltatok esetleg az első kettőn, mint nézők, vagy másik zenekar soraiban?

Ábel: Én a magam részéről voltam a legelsőn nézőként, szerintem a többiek nem voltak még. Nekem tetszett ott a hangulat, meg az egészet egy nagyon jó kezdeményezésnek tartom, már csak azért is, mivel ez az a rendezvény, ahol – kicsit az előző kérdésre visszautalva – összejön annyi, esetleg kevésbé ismert zenekar, és azok, leginkább haveri körből álló „mikroközönsége”, hogy szükségszerűen olyanokhoz is eljut a fellépők zenéje, akikhez valószínűleg egyébként nem jutna el. Ha valaki jegyet vált, akkor kb. egy olyan két-három nagyobb névből álló, egyestés rendezvény árának a feléért hozzájut egy zenei „all you can eat”-hez, és sokan azt mondhatják: „ha már itt vagyok, bár fogalmam sincs kik ezek vagy azok, mert kifejezetten erre vagy arra jöttem le, de belehallgatok még a következő koncertbe, és talán az azt követőbe is, ha jó a hangulat, egész hétvégén itt szórakozhatok, haza sem megyek, amíg bírom”. Ez az, ami a fesztiválok előnye, csak sokszor az egyszerre több színpadon zajló koncertek miatt romlik népsűrűség mindenhol, itt ez sem zavar be. Sőt, itt még a közönség is olyanokból kerül ki, akik alapvetően ennek a zenének a „keménymagjához” tartoznak, mivel nem nagyon van országosan a műfaján kívül is széles körben ismert fellépő (itt mondjuk egy sokat emlegetett PICSA volumenre gondolok), és itt ez annyiból jó, mivel az ilyen közönségnek nagyobb része az, aki jól tudja érezni magát kisebb rendezvényeken, és talán szélesebb körben fogékony az újra. Az ilyen fesztiválon tehát többen megismerhetnek egy zenekart, ráadásul, mivel harminchatan lépünk fel, szerencsére könnyebb is bekerülni, mintha mondjuk egy három zenekaros bulira próbálnánk negyedikként bejutni.



Kolera: Mire számíthatnak, akik megnéznek benneteket, játszotok-e esetleg új dalokat, vagy bevált programmal készültök?

Ábel: Mindig próbálunk újabb dalokat írni, más kérdés, hogy az utóbbi időben ez kevésbé sikerült, szóval nem annyira szeretünk egy műsorhoz ragaszkodni, azt a színpadon és azon kívül is meg lehet unni. Próbálunk egy-két új dalt beépíteni a setlistbe, reméljük addigra sikerül.

Kolera: Milyen tervekkel vágtok neki a 2014-es évnek?

Ábel: A legfontosabb, hogy sokat kell próbálni, mivel rengeteget kell fejlődnünk akár hangszertudásban, akár énekben. Az új dalok mennyiségét tekintve termékenyebbnek kéne lenni mint 2013-ban, már csak azért is, mert egy nagyobb repertoárból jobban lehet minőségileg is szelektálni. Szintén rettentő fontos lenne, hogy minél több helyen tudjunk fellépni, elsősorban Budapesten kívül, mert a közös utazások egy koncertre akár nézőként, akár fellépőként már önmagukban is jó bulik szoktak lenni, jót tesznek a csapatszellemnek is, és mint mondtam az ország különböző pontjain teljesen más hatások, ingerek érik az embert, tehát sokkal több tapasztalatot lehet gyűjteni, mintha csak ugyanabban a négy-öt pesti klubban játszana. 
Na ennyit akkor nagy vonalakban! Többit élőben a fesztiválon!  Köszönjük az interjút!
(campos)


A zenekar valamennyi megjelent anyaga letölthető a Balszerencse Facebook oldaláról!

Youtube csatorna

Nincsenek megjegyzések: