Volt pofánk rákérdezni - Orwell Disznói - Helyzetjelentés a XXI. századból


Az Orwell Disznói nevű bajai hardcore-punk csapat az idén tavasszal megjelent "Disznóvilág" című remekül sikerült debütáló lemezével tette le a névjegyét. A zenekar részt vesz az idén negyedszer megrendezésre kerülő Félresöpört fesztiválon Szigetszentmiklóson, a koncertjük a második napon szombaton, azaz már a vasárnapba átlépve  éjjel 1 órakor kezdődik. A zenekar dolgairól Zebrát, a banda frontemberét faggattuk.



Kolera: Akkor menjünk vissza az időben 2012-be, mondjatok valamit a zenekar megalakulásának a körülményeiről. A cd borítót olvasva ismerősnek tűnik pár név a szintén bajai HTT (Hulladék Típusú Találkozások) és Vigyázz Lépcső! zenekarokból. Ki honnan jött és megmaradtak-e a régi bandák is, vagy most csak az Orwell Disznói amire koncentráltok?

Zebra: A zenekart Zebra és Norbi alapította egy vasárnap délután, 2012 szeptemberében. Ketten próbálgattak egy ideig, aztán olyan három hónap múlva lett belőle igazi zenekar, később pedig egy dobos csere után elnyerte végleges formáját: Gellért László ”Laca” – gitár, Juhász Norbert ”Kicsirumbach” – gitár, Faludi Viktor ”Arab” – basszusgitár, Mihály Ákos ”Miháj” – dob, Benkovics Gábor ”Zebra” - ének Ákos Norbival a Vigyázz Lépcső!-ben zenél együtt, Zebrával pedig a HTT-ben, de jelenleg csak az Orwell Disznói az egyetlen aktív banda. A többieknek ez az első zenekaruk.




Kolera: Bajai hardcore, azaz BHC, mit takar pontosan ez az elnevezés, egy zenei műhely, egy zenészekből és rajongókból álló közösség, vagy valami más? Mikor született és milyen fontos zenekarok tartoztak és tartoznak ide? Milyen viszonyban vagytok a többi nagyobb közösséggel (Eger, Szombathely) és amúgy országosan van-e kapcsolat régi vagy újabb zenekarokkal? Rengeteg hardcore zenekar van ma Magyarországon, mennyire van összetartás a hc szintéren belül?

Zebra: A BHC Halászlé, sör és R’N’R! De félretéve a viccet, ezt inkább egy baráti társaságnak mondanánk. Rengeteg zenekart magában foglalt a kilencvenes évek óta, mint például a Keleti Front, Magilla Gerilla, Vigyázz Lépcső!, Dózer.hu, Hardcore Provokators, HTT. A régi időkből akadnak kapcsolatok, de aktívan egyik közösséggel sem zenélünk együtt, viszont a várpalotai Azen zenekarral jó viszonyt ápolunk. Fiatal zenekar vagyunk, reméljük, nemsokára bekerülünk a hazai hardcore véráramba. Az összetartásról akkor többet tudunk majd mondani.




Kolera: Disznóvilág című bemutatkozó lemezetek véleményem szerint a 2014-es év eddigi legjobb anyaga. Zenében, szövegekben, külalakban és koncepcióban is magas szintet képvisel. Mennyi idő alatt hoztátok össze a dalokat és hogyan zajlottak a felvételek? Eleve az volt a terv, hogy ehhez az orwelli témához kapcsolódjanak a szövegek? Én csak pozitív véleménnyel találkoztam, milyen visszhangja van és ti mennyire vagytok vele elégedettek?

Zebra: Először is nagyon szépen köszönjük az elismerő szavakat. Sok munka van a lemez mögött. 2013 őszére már kész volt az összes dal. A felvétel decemberben volt a saját próbatermünkben, ami a Cyanide Sound stúdiónak ad otthont. Éjjelenként a munka után rögzítettünk, alacsony költségvetéssel. Sok időt töltöttünk a stúdióban, sok sör fogyott el, de azt hiszem, a végeredmény magáért beszél. Korrekt kis hardcorepunk lemez lett.
A név miatt adott volt a szövegek témája. Leginkább az orwelli anti-utópiát szerettük volna a mai világgal szembe állítani. Sajnos sok a párhuzam, viszont így elég sok témát fel tudtunk dolgozni a dalokban és azt hiszem ennek még nincs vége. Sok pozitív visszajelzést kaptunk, de nagyon nagy visszhangja még nem volt. Talán az idősebb punk generáció az, aki jobban értékeli a dalokat. Mi teljesen elégedettek vagyunk vele. Ahhoz képest, hogy nem indult túl komolyan a dolog, szerintem egy nagyon jó kis lemezt raktunk le az asztalra.




Kolera: A lemezen helyet kapott egy feldolgozás is, a 88-as Csoport Minden oké című dala. Miért ezt választottátok? Játszotok-e ezen kívül más feldolgozást is? Milyen magyar zenekarokat hallgattok szívesen?

Zebra: Ez szerintünk a 88-as csoport egyik legütősebb nótája és sok zenekartól még nem hallottuk, mint pl az ETA-t. Amúgy elő szoktak még feldolgozások kerülni koncerteken szintén a 88-as csoporttól a Folyjon a vér és a névadó Orwell disznói is a Csók és könnytől.
Magyar zenekarokban azt hiszem nincs hiány ha összeül iszogatni a zenekar. Rengeteg zenekart hallgatunk hosszú lenne a lista. Ekőkerül a Qss-tól kezdve a Kretensig, az AMD-től a Leukémiáig minden.



Kolera: A zenekar "keresztapja" Ambrózy György (Aberrált) az egykori Csók és Könny (ma Gutting Revue) frontember, aki a lemezen is szerepet kapott a Disznóvilág című dalban és néhány koncerten is beszállt énekelni. ( Az Orwell disznói a Csók és Könny zenekar "Közhelyekkel telik a napló" című 2004-es első és egyetlen lemezén található) Ismertétek őt korábbról, vagy a dalok írása közben jutott eszetekbe?

Zebra: Vele régóta jóban vagyunk. Sokat zenélt a régebbi zenekarával együtt a Vigyázz Lépcső! és úgy éreztük, ha már kölcsönöztünk tőle egy nevet, illene ha meg is szólalna a lemezen. Nem is volt ellene kifogása, azóta is ha éppen ott van szívesen feljön a színpadra és elnyom velünk egy-két nótát



Kolera: Beszéljünk akkor még a szövegekről, igazából a minket körülvevő világról szólnak, ha valaki sosem hallott még Orwellről, akkor is értelmezhetőek. Nem tudom mennyien vannak, akik komolyabban belemélyednek a szövegekbe, de attól tartok nem elegen. Az "Olvass!" című dalról jut eszembe, talán Pozsonyi Ádám mondta egykor, hogy attól tart, a mai punkok nem sokat olvasnak, sőt, ami rosszabb, a mai punkok közül sokan olvasni sem tudnak. Ti hogy látjátok ezt?

Zebra: Pozsonyi Ádámnak teljesen igaza van. Sajnos azt a világot éljük ahol a mondanivaló másodlagos szerepet játszik. Zúzzon és kész, esetleg énekelje el azokat a kötelező közhelyeket, amiket minden punk kívülről fúj már. (Anarchia! Forradalom! Rombold le a rendszert!) A szövegírásnál megpróbáltunk ezzel szembe menni. Nem akarunk forradalmároknak tűnni, miközben sima melósok vagyunk. Életszagú dolgokról kell, hogy szóljanak a szövegek. Például nemsokára készül egy dal a szemetelésről is. Nem egy világmegváltó téma, de szerintünk hitelesebb, mint a forradalmak.



Kolera: Sok hc,hc-punk zenekar szövegeit nem lehet teljesen megérteni az üvöltősebb előadásmód, vagy a nem megfelelő artikuláció miatt és a szövegeket sem teszik elérhetővé, ami nem éppen előnyös, mivel szerintem a szövegek nagyon fontosak. Nálatok nincs probléma az ének érthetőségével, de aki szívesen beleolvasna még a zene meghallgatása előtt vagy mellett az megteheti-e és ha igen, akkor hol?

Zebra: Örülök, hogy így látod. Sokan panaszkodtak, hogy nem lehet érteni a szövegeket. Amúgy ha megvásárolják a lemezt, adunk mellé egy szép szövegkönyvet. Egyelőre csak ott lehet olvasni őket.

Kolera: Több hazai hc zenekar a magyar mellett angolul, vagy éppen kizárólag angolul énekel. Sznobság, külföldre terjeszkedés, vagy csak magyarul nem tudnak szöveget írni? Mi erről a véleményetek és ti terveztek-e angol szövegeket?

Zebra: Nem tudjuk mi lehet a jelenség oka. Lehet valaki külföldi sikerekre vágyik, lehet szerintük csak jobban hangzik úgy. Mi biztos nem fogunk egyetlen egy angol nyelvű dalt sem íni soha. Van egy csodaszép magyar anyanyelvünk, amiben rengeteg lehetőség rejlik. Kár lenne elpocsékolni. Magyar zenekar vagyunk, magyar embereknek játszunk. Ennyire egyszerű.



Kolera:Többször játszottatok már Pesten, milyenek voltak a koncertek és milyenek felétek Baja környékén? Hová szeretnétek eljutni, ahol még nem játszottatok? Melyek a legnagyobb különbségek a 10-15 évvel ezelőtti koncertekhez képest?

Zebra: Az eddigi koncertek vidéken és Pesten is családias hangulatban teltek. Mivel nem sokan ismerik a nevünket ezért nincs nagy különbség abban, hogy merre játszunk.
Természetesen szeretnénk minél több helyre eljutni, sok zenekarral együtt zenélni, bár ma talán kicsit kisebb az érdeklődés az élőzene iránt, mint régen, de azért mindig vannak helyek, amik kellemes meglepetést okoznak.

Kolera: A IV. Félresöpört fesztiválon idén ti is részt vesztek, hogyan kerültetek a fellépők közé és mire számíthatunk tőletek?

Zebra: Meghívást kaptunk, ami nagyon jól esett, úgyhogy igyekszünk nagyon nagy bulit csinálni. Aki meghallgat minket a késői időpont ellenére is, ígérjük nem fog csalódni. A lemezről szinte minden szám meg fog szólalni, plusz új számokkal is érkezünk.



Kolera:A debütáló lemezzel nagyon magasra raktátok a mércét, kurva nehéz dolgotok lesz, ha ennél jobbat akartok letenni az asztalra. Készülnek már az új dalok? Milyen irányba mentek tovább szövegileg és zeneileg? Mik a jövőbeni terveitek?

Zebra: Köszönjük ismét a dicséretet. Mikor kész lett mi is rájöttünk, hogy nehéz lesz ezt túlszárnyalni. A legelején egyik ismerősünk mondta, mikor meghallgatta a lemezt, hogy: ,,Légy szíves, mondjátok azt, hogy nem fogyott el az ihlet!” Három új dal van kész, amiket szeretnénk ősszel rögzíteni és egy másik zenekar társaságában egy közös kislemezt készíteni, amire ők is három dallal készülnek. Nem szeretnénk leragadni egy vonalon, úgyhogy lesznek meglepetések az új számokban, de reméljük ezek is elnyerik majd a közönség tetszését. Nem akarunk az a zenekar lenni, akinek ha meghallgatod majd egy lemezét, akkor hallottad mindet.
Sok koncertet szeretnénk, és sok embert, akihez eljut az üzenet és kicsit elgondolkozik azon, hogy miről is szólnak a dalok. Már nagyon várjuk a Félresöpört fesztivált. Reméljük, sokan eljönnek és a következőn is ott lehetünk, amin még többen lesznek. Ahogy a lemezen és minden koncerten is elmondjuk: ,, Mi vagyunk az Orwell Disznói! Akinek tetszik, az jöjjön közelebb, akinek meg nem, az menjen a picsába!!!!”


Nincsenek megjegyzések: