Volt pofánk rákérdezni - DÖBBENET



A közelmúlt egyik nagy dobása a magyar színtéren a Döbbenet zenekar megalakulása, ahol Aberrált, az egykori Csók és Könny frontembere a Guruzsmás  tagjaival összefogva tolja a jófajta art punk zenét, szokásos klisémentes irónikus szövegekkel megspékelve. Az ősszel megjelent "Párolog a szeretet" EP az első fontos mérföldkő a csapat életében, de az interjú apropóját legfőképp a közelgő koncert adta, amelyen a 3 év után újra fellépő Csók és Könny zenekar mellett a Döbbenet is játszik majd. A kérdésekre Aberrált és Timúr válaszoltak.






Kolera: Legelőször is kezdjük onnan hogyan is jött össze a Döbbenet zenekar? Ti ketten honnan és mióta ismeritek egymást, kitől származik az ötlet, hogy közös zenekart hozzatok össze? Ráadásul mindjárt kettőt is.

Timúr: Legjobb tudomásom szerint Tomi bácsi (gitár) írt Aberráltnak, hogy csinálhatnának valamit. Miután ebben megállapodtak, engem kilestek egy koncerten, ahol basszusgitároztam, de játszottunk együtt anno a Gutting Revue-vel, mikor még működött a folyton ezer sebből vérző Opus Null. Áron (dob) Aberrált internetes felhívására jelentkezett az ütős posztra, de ők már régről ismerik egymást. Előtte voltak még próbálkozások más dobosokkal, de az egyikük például felmondott a harmadik próbán, mert cikinek érezte, hogy kevesebb sört tud meginni, mint mi.
Aberrálttal beszélgettünk párszor komolyabb dolgokról. Történelmi és irodalmi értékítéleteink nagyjából metszik egymást, a másik zenekar pedig átalakulóban volt. A koncepciót illetően legalábbis. Próbáltunk kombinálni. Az egyik zenekar a játékról és a csínyről szól, másik intellektuális értéket szeretne képviselni. És hogy idézzem Áront: Két dolgot szeretünk, a tréfát és a tudományt.

Aberrált: Mindenképpen olyan zeneszerzőt szerettem volna, akivel viszonylag egy hullámhosszon vagyok és nem “iparosként” áll a zenéléshez, így esett Timúrra a választás. Az addigi munkássága alapján nyilvánvaló volt, hogy nem klisékben gondolkodik, mer kísérletezni.




Kolera: A Döbbenet, ha egészen egyéni ízekkel operál is, de mégiscsak punkzenekar. Te (A.) a Csók és Könny leállása óta más vizeken evezel (Yellow Spots majd Gutting Revue) te pedig (T) ha jól emlékszem azt nyilatkoztad, hogy mint alkotót nem igazán érdekel már ez a zenei forma. Az, hogy a Guruzsmásban együtt játszotok abban nincs semmi furcsa, de a Döbbenet megalakulása örömteli meglepetés volt. Kijelöltetek valami irányt, vagy csak úgy spontán alakultak a dalok?

Aberrált: A Yellow Spots-szal valóban más vizekre eveztem némileg, de a Gutting Revue szellemiségét tekintve már nem sokban tér el a többi formációmtól, csak a zenei kíséret más. Viszont voltak extrémebb elképzeléseim, szövegeim, szándékaim, amik abba a koncepcióba nem férnek bele. 
A punk egy elég szerteágazó dolog, sokan sokféleképpen értelmezik, én attitűdöt értek alatta, nem zenei, vagy ideológiai meghatározást. 

Timúr: A tartalom jobban érdekel, de az teljesen nem választható el a formától. Inkább azt mondanám, hogy az e kettő egységéhez kötött ideológiai töltet hagy hidegen. Simán meghallgatok ma is egy GBH után egy Bartók darabot. 
Konkrét zenei irány nem volt. Persze kicsivel többet akartunk, mint egy kvint-tologatós mezei punk zenekar. Volt egy rakás ötletem basszusgitárra, amit tele raktam effektekkel, áthangoltam stb… szóval próbáltam kifordítani a hangszert magából. Volt, ami készen érkezett a terembe, de olyan dal is van (27-es klub), amit együtt írtunk körülbelül annyi idő alatt, mint amennyi a dal hosszúsága. 




Kolera: A Döbbenet tekinthető úgy, mint egy punkkal beoltott Guruzsmás zenekar vagy teljesen külön kezelitek a kettőt?

Timúr: Alapvetően két teljesen külön történetről van szó, de hogy egy hasonlattal éljek, a Döbbenet a körhintánk, a Guruzsmás meg a diznilendünk. A zenei és gondolati részek mutathatnak hasonlóságot, de ez nyilvánvalóan a tagok közötti átfedésből fakad. Magunktól nem tudunk megszabadulni, de az attitűdünk változhat.

Aberrált: Eddig minden zenekaromban a humort helyeztem előtérbe, de mint tudjuk, a humoristákat is különcnek, “nehéz embereknek” tartják a magánéletben. Elárulom: én is az vagyok. A Guruzsmásban más arcomat mutatom és nem is feltétlen én vagyok középpontban. Ez új élmény számomra. Magyar költők verseit dolgozzuk fel, amihez alázat szükségeltetik. A Döbbenet valamilyen szinten az ellenkezője ennek: ott senkire és semmire nem vagyunk tekintettel. Az egészet egy kurva nagy rúgásnak szántam a politikai korrektségbe.




Kolera: Kiknek szól ez a zene? Ki a célközönségetek? A kannásboros punkok sokat nem fognak belőle érteni, de a gyorsabb dalokra kiválóan lehet pogózni, a másik nagy csoport pedig a liberális okoskodók, ők viszont megértik a bújtatott iróniát a szövegekben, az más kérdés, hogy ezt mennyire értékelik.

Aberrált: Ha némi intellektust viszel a zenédbe, számolnod kell azzal, hogy a potenciális közönséged a tizedére csökken és a senkiföldjére kerülsz, legalábbis nekem ez a személyes tapasztalatom. A lumpen igénytelenségen és a fanatikus PC-szektán kívül azért azt hiszem van még “élet a föld alatt”. De ha nincs akkor csinálni kell. Ezek a szcénák sem maguktól lesznek olyanok, amilyenek, a szervezők és zenekarok formálják olyanná.  

Timúr: Szeretném azt hinni, hogy valahol van egy intellektuálisabb és kritikusabb réteg ebben az országban – ha más nem atomjaira szóródva – ami keresi ezt az energiát és hozzáállást, na és persze igényli is. Én személy szerint annak szánom, aki hallgatja. Az értés és nem értés egy másik tészta. Arra célzok, hogy a XX. századi modern művészet a mindenség kiforgatásáról szólt és ez továbbél. Aki pedig nagy elődök és lázadók emléke előtt tiszteleg, igazán érthetné, hogy mi fán terem a poén. Néha olyan érzésem van, mintha a letűnt elődök emlékét megszépítené az idő. Például a dadaista mozgalmat ma leginkább egy nemes sajthoz hasonlítják, pedig szarnak szánták egy ezüsttálcán.




Kolera: Akkor a zenekar nevéről is beszéljünk kicsit. Ezt a Döbbenet nevű pálinkát, amelyről a csapat a nevét kapta fogyasztjátok is kisebb-nagyobb mennyiségben? Netán pont egy ivászat közben döbbentetek rá, hogy ez lesz a legmegfelelőbb zenekarnév?

Aberrált: Tizenvalahány éve játszottunk Rákóczifalván a Yellow Spots-szal, ahol a szervezők oly mértékben megtöltöttek az említett párlattal, hogy elaludtam a színpadon és a buszba is két embernek kellett befektetnie. Az egyik szervező Háklár úr (gitár) volt, s mikor felmerült a zenekar ötlete, felidézve az emlékezetes esetet, javasoltam, hogy legyen Döbbenet a nevünk.

Timúr: Én azt hiszem 18 éves koromban ittam egyszer belőle. Még a Gebel Barkal-ban doboltam és egy rákóczifalvai buli után benyaltunk belőle. Emlékeim szerint Rettenet is lehetne a neve. 




Kolera: "Az igazi punkzene halkan is idegesítő" Ennek a kitételnek a Döbbenet nem felel meg, erre a Párolog a szeretet című dalotok kapcsán jöttem rá, amit fejhallgatóval hallgattam meg. Nem egyszerű egy ennyire jó minőségű felvételt összehozni, nemcsak jó zenészek, hanem jó technikai feltételek és jó hangmérnök is kell hozzá. Hol és hogyan, mennyi idő alatt vettétek fel?

Timúr: Nem is akartunk ennek megfelelni. Tudom, hogyan sokan kötnek minket ehhez a gondolathoz, mégis úgy vélem, hogy nincs abban semmi felfuvalkodottság, ha az ember magának is saját helyet követel. Érden vettük fel a Nortyx studióban. Tóth Peti keze alatt rögzült és készült el az anyag. Összesen talán 4 munkanapot vett igénybe. Ehhez kellett egy kész koncepció és Peti szakértelme is. Meg volt és van bennünk egy olyan, hogy nem szeretnénk már csörömpölős próbatermi felvételeket kiadni. Megvan a varázsa, de így azért gusztusosabb. 

Aberrált: Én ebből a szempontból elég maximalista vagyok, manapság semmi nem indokolja, hogy egy magára adó zenekar sufnifelvételekkel bajlódjon. Megfelelő körülmények között, egy értő technikussal élmény dolgozni. Ami halkan is idegesítő, az a kereskedelmi rádiók zenei kínálata, ezért a felkészült embernek célszerű tartania magánál egy önvédelmi fülest. De ha nekem is lenne ilyen bölcsességem, az inkább úgy szólna, hogy “a hiteles zenekar nem szórakoztat, hanem okít”.


Kolera: Ahogy az ember idősödik egyre fontosabb lesz az életében a nosztalgia, ez az élet minden területén így van, de különösen a zenében. Gondolom ezt ti is tapasztaljátok, hiszen a Csók és Könny pár évente tartott visszatérő koncertjei szép számú közönséget vonzanak, te pedig Timúr két 80-as csapat újkori felállásában is dobolsz (ETA, Agydaganat) Ezt ti is olyan pozitívan ítélitek meg, mint én, vagy másképp látjátok a dolgokat?

Timúr: Ez egy fogós kérdés. Nagyon nehéz ezt most kívülről megítélni, mert nyakig benne vagyok. Sosem gondoltam volna, hogy valaha ezek a zenekarok színpadra állnak még, azt meg pláne nem, hogy játszani fogok bennük. Belülről nagyon élvezem és minden ellentmondásával együtt érdekes tapasztalat, meg hát imádok dobolni. Kívülről mondhatnánk, hogy mi ez a nosztalgia hullám? Meg, hogy nem kell nekünk a punk Omegája ( vagy többes számban helyesebb? ), de megvannak már az ország punk-Omegái. Nem a nosztalgia itt a fontos, hanem az, hogy a 80-as évek szinte láthatatlanul eltűnt, és valahogy most fedezik fel az emberek újra ezt a lefolyóban eltűnt korszakot – lásd a sok kiállítás, a Bárdos-Deák-őrület, a Bizottság-őrület, kiállítások, filmek etc…). Ez nem csak egy mikro-történeti jelenség legalizálása, hanem a történelem egy szeletének élő tanulmányozására való lehetőség is. Sajnos itt nem volt olyan egyszerű az átmenet, mint mondjuk az ex-Jugoszláv országokban. Ott ma is felváltva megy a rádióban a turbo folk meg a Sarlo Akrobata és senki nem von kérdőre senkit. Kicsi ez az ól nekünk, naná, hogy rugdossák egymást a lakók. 

Aberrált: Ha magyar punk, meg underground, akkor jómagam is a ’80-as éveket preferálom, amikor még - mivel volt tétje a dolgoknak - azok zenéltek, akikben tényleg volt spiritusz. Ami átjött, az tudott szervesülni, a dalszövegek is a valóságra reagáltak. Viszont engem baromira untat, mikor megfáradt emberek aktualitásukat régen elvesztett számokkal hakniznak, az ilyen formációknak akkor lenne számomra legitimitása, ha a jelenre is tudnának válaszokat adni.
Ami a Csók és Könny időnkénti összeállását illeti, én ezt nem tekintem nosztalgiának, csupán elnyomom a számaimat egy olyan zenekarommal, ami különböző okok miatt már nem tud állandóban működni. Amúgy pedig sokkal aktívabb és kiegyensúlyozottabb vagyok, mint mondjuk 15 éve, tehát nem sok okom lenne nosztalgiázgatni.




Kolera: Március 3-án Óbudán a KVLT Klubban egy igen fontos esemény fog zajlani, ahol élőben is meggyőződhetünk a Döbbenet zenekar képességeiről, emellett fellép még a Guruzsmás és persze a fő attrakció, a három év után újra színpadra lépő Csók és Könny. Gondolom nem véletlen, hogy az esemény nem jövőre, a 40. születésnapodon kerül megrendezésre, hanem most. Lesznek valami különlegességek a programban, vagy ez nem lényeg és mindenki nyom egy koncertet legjobb tudása szerint?

Aberrált: Hirtelen ötlet volt, hogy csináljunk egy ilyet, a születésnapom természetesen csak marketing-stratégiai dobás. A Döbbenettel nyitunk, ahol minden esetben az aktuális pszichés- és lelki állapotunktól függ a show kimenetele. A Csók és Könnyel viszonylag hosszú programot állítunk össze, benne néhány Érdekfeszület-klasszikussal. Na jó, ez már kicsit nosztalgiás, de azért letagadom. A Guruzsmással pedig EP-bemutatót tartunk, vagyis eljátsszuk az “Akik mindig elkésnek” című CD tartalmát, amit itt lehet majd először beszerezni. Ez az első Guruzsmás felvétel, amin már jómagam is szerepelek, két Sinka István, valamint egy-egy Szabó Dezső, Ady Endre és Karinthy Frigyes verset dolgoztunk fel.

Timúr: Amiben én is játszom, az ahogy te is mondtad, a lehető legjobb tudása szerint fogja megpróbálni lebontani a helyet. Lesz sok improvizáció és színpadi csömörködés!


Kolera: Mennyi időtök jut erre a projektre, vannak már új dalaitok? Milyen visszajelzéseket kaptatok a lemezre? Milyenek voltak az eddigi koncertek?

Timúr: Kicsit kevesebb, mint a Guruzsmásra, de ez nem is kíván annyi időt, a valamivel egyszerűbb dalok miatt. A lemez láthatóan terjed és terjedt is. Lehozták itt-ott a megjelenéssel kapcsolatos bemutatkozót, de eddig egy igazi kritikát írtak rólunk a Rockbook hasábjain. Azt mondják gyártani kellene fizikai formátumot is. Márciusban ez lesz a másik célkitűzés! Az a pár buli, ami mögöttünk van, jól mutatja, hogy lassú víz partot mos. Szolnokon és Martfűn nem igazán érették mit csinálunk, ott nagyon kevesen voltak, ám lelkesek! A Végállomásban itt Pesten viszont sokan eljöttek és nagyon élvezték. Mi is. Szabolcska Mihály versénél azonban a hölgyek kivonultak a teremből. Most azt mondom, hogy a harmadikán tartandó cuhárén fogunk a legnagyobbat szólni, elvégre otthon leszünk Aberrált csodaországában.

Aberrált: Zömében inkább az értelmiségi típus cuppant rá, szóval nem a pirszingelt dzsánkik, érted. Mindenesetre én úgy jóslom, hogy ez egy mind szövegileg, mind zeneileg folyamatosan változó formáció lesz, ami csak a közeljövőben fog igazán kiforrni.


Kolera: Ha visszaemlékeztek mondjuk 18 éves korotokra, hogy akkoriban milyen volt ez a punkzenei színtérnek nevezett közeg és összehasonlítjátok a mostanival, mi a legnagyobb különbség amit észrevesztek és mi az, ami ugyanaz maradt?

Timúr: Én falusi punk voltam, szóval ott nagyon más volt a helyzet. Mi 15 évesen fedeztünk fel olyan zenekarokat kazettán meg másolt cédén, ami Pesten mindenkinek természetes volt. Ami biztos, hogy sokkal kevesebb volt a különbség. Nem csináltunk ideológiai hacacárét semmiből. Természetesen mindegyik település közössége más nézeten volt, vagy más felfogást vallott, de nem vertük egymást agyon érte. Mondjuk a veszprémiek meg a palotaiak igen, de az inkább a két város között feszülő ellenségeskedésből fakadhatott. Együtt lógtunk és zenéltünk. Sokkal többen voltunk. Veszprémben tele volt a pályaudvar. Ajkától Berhidáig minden a punkról szólt. Zseniális estek voltak Pétfürdőn, Várpalotán, Inotán, Veszprémben. Ami maradt az az okoskodás és a másik véglet a véglénykedés, illetve ezek kombinációja, mikor konkrétan „kiátkoznak”, mert itt vagy ott játszottál, vagy ezt meg azt mondtad. Még szerencse, hogy túl vagyok a tényeken!

Aberrált: Én már viszonylag veterán vagyok, a ’90-es évek közepén kezdtem el alászállásomat az éjszakába. Akkoriban leginkább a balkáni proliskodás ment: olcsó pia, olcsó cigi, toplák ruházat, bizonytalan helyeken alvás, buszon hugyozás, stb., minden héten szét volt zúzódva valamelyik testrészem. A komolyabb drogot nem nyomták az orczádba lépten-nyomon, a füvezés is kuriózumnak számított. Mobiltelefon és internet még nem volt, kocsmákban gyűltünk össze, kazettán és fanzinokban cserélődött a kultúra. Ha koncert volt, ciki volt nem ott lenni, tehát mindenki ott volt, még ha éppen nem is érdekelték a fellépők. A zenekarok rossz cuccokon játszottak, rosszul. Emlékszem, újoncként a pár évvel idősebb arcok által rögtön le lettem “divatemberezve”. Nekik a nagy részük azóta belehalt a drogba, piába, öngyilkos lett, pszichiátrián, vagy sitten van, tehát tényleg komolyabban vették a srácok, kérdés, hogy mit. 
Mára már megérkeztünk a kapitalizmusba és én leginkább úgy látom, hogy az esetek nagy részében a nyugati szcéna szolgai másolása zajlik, démonok keregetésével, meg polkorrektkedéssel.


Kolera: És persze a kötelező zárókérdés: melyek a közelebbi és távolabbi terveitek a zenekarral

Timúr: Az én kezemben már izzik a következő lemez anyaga. Azt szeretném mihamarabb megkomponálni a többiekkel közösen és rögzíteni. Távlati terveim nekem sajnos nincsenek ezen az ingoványos földön, de amíg szerelemből csinálom és az érzés kitart, mehet.

Aberrált: Idén elkészül az új lemez, feltéve ha szombati tripla mélyenszántás alatt nem merül le a gombelem a pészmékeremben.

Köszönjük az interjút!

campos


Linkek:








Nincsenek megjegyzések: